|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Gaudeamus Mûveszeti Konyvesbolt (Kolozsvar) 2008. október 11.Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban mutatták be Sághy Gyula Házsongárdi rekviem című képes albumának második kiadását, amely 482 fotójával mutatja be az összmagyar kulturális örökség részének számító neves sírkertet. Gaal György, a kérdéskör avatott szakértője a Házsongárd irodalmáról tartott előadást. Számba vette azokat a személyiségeket, akik a városi tanács 1882-es, első ilyen rendelete óta a régi sírok összeírásával, szakszerű felmérésével foglalkoztak: Kelemen Lajos, Herepei János, Nagyajtai Kovács István, Imreh Lajos, Kiss András, Kántor Lajos és László, végül maga az előadó, aki 1972-től számtalan tanulmány, dolgozat szerzője. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója a kilenc éve tartó, gyakran szélmalomharcnak is felfogható, sziszifuszi restauráló munkájukról beszélt. A tervek szerint szigorítják a temetőben a munkaengedélyek kiadását, és a munkálatokat végző cégek autóinak belépését (jelenleg gyakran ezekkel szállítják el a lopott műtárgyakat), továbbá térfigyelő kamerákat szerelnek fel. /A Házsongárdról, fotókkal és élő szóval. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./2008. november 29.November 27-én Kolozsváron a helyi Gaudeamus Könyvesbolt és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó író-olvasó találkozót rendezett. Az esten Egyed Emese Ötven csillag. Doboló versek, László-Herbert Márk És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról? (Végjáték I. Mihály román király körül...) és Bíró Béla Eszmélet és körkörösség című kötetét mutatták be, a beszélgetést Kozma Mária, a Pallas Akadémia főszerkesztője vezette. László-Herbert Márk könyvével kapcsolatban elmondta, a levéltárakból olyan dokumentumok kerülnek elő, amelyeket eddig nem láttak. Bíró Béla arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, amely szerint a posztmodern irodalom zsákutcába jutott, a posztmodern életérzés viszont nem kérdőjelezhető meg. Mások által gyerekversnek érzékelt évfordulós vers továbbírásaként született meg az est folyamán harmadikként bemutatott, Ötven csillag című kötet. /Ferencz Zsolt: Hármas könyvbemutató a Gaudeamus könyvesboltban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./2008. december 10.A Bécsben élő Péter Iván Chelu (művésznevén Jehan Calvus) író, bábszínész és festő Bumgártész /Kalligram Könyvkiadó, Pozsony/ című könyvét mutatták be Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban. A mű román nyelven látott napvilágot, majd 2004-ben megjelent a Bréda Ferenc által fordított magyar nyelvű változat. A Bumgártész szürrealisztikus, ezoterikus írás. Szilágyi Júlia, esszéíró, irodalomkritikus méltatta a könyvet. Elmondta, hogy a szerzőt fiatalkora óta ismeri, és mindig szabad emberként tartotta számon. A szerző régi magyar irodalmárokhoz hasonlóan választotta latinos művésznevét. Német–magyar–román származású, ezáltal „többszörös identitású, szerteágazó gyökerekkel rendelkező író” – mondta. Szilágyi Júlia szerint Péter Iván Chelu saját lelki világának és környezetének történéseit és átalakulását mutatja be művében. /Potozky László: Egy rendkívüli ember rendkívüli könyve. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Egy elképzelt claudiopolisi író följegyzései a kamaszkor éveiről, a barátságról, az álmokról és az elképzelésekről, az alkotásról és a hercegről – olvasható a Bumgartész című képes könyv nyitólapján. A Chelu Iván Péter néven 1955-ben Kolozsváron született bábművész, író, festő, az egykori romániai ellenzéki mozgalom ismert alakja jelenleg Bécsben él. /Bonczidai Éva: A játékok könyve. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2009. január 31.Fotókiállítással egybekötött könyvbemutatónak adott otthont január 29-én a Gaudeamus könyvesbolt Kolozsváron: az Erdélyi Kárpát Egyesület országos elnökének, Dezső Lászlónak Világszép Gyilkos-tó – Mesevilág a havasok keblén című albumát mutatták be. A kötet nyolc év munkájának eredménye. /S. B. Á. : A Gyilkos-tóról a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./2009. június 5.Román állampolgár vagyok, a szívem magyar, a lelkem pedig cigány, jelentette ki Gábor Lali azon a beszélgetésen, amelyre a TIFF Magyar napján került sor Kolozsváron a Bánffy-palotában. A Lakatos Róbert által rendezett Bahrtalo! című versenyfilm két szereplője, Gábor Lali és Boros Loránd, a rendezővel együtt vett részt a találkozón, ahol bemutatták a film DVD-változatát, illetve François Bréda: Lali lakomái című kötetét. A két kiadványt egy „csomagban” forgalmazza a Gaudeamus könyvesbolt. /(köllő, ferencz): Bahrtalo-lakoma és gulyásos kínai védelem. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. július 2.Június 30-án mutatták be Kolozsváron, Gaudeamus könyvesboltban Kántor Lajos fél évszázados műkritikusi és művészeti írói pályájának összefoglalóját nyújtó Hazatérő képek /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét. A kötet a B betűtől a V betűig – Barcsay Jenőtől Vinceffyig –, vagyis a magyar művészet kiemelkedő alakjától a kortárs erdélyi magyar képzőművészet reprezentatív figurájáig terjed. A kötet „levelestárat” is tartalmaz, amely emberközelbe hozza azokat a művészeket, akik a Korunk Galériában állítottak ki. /Köllő Katalin: Hazatérő képek a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./2009. október 16.A marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat szerkesztőivel találkozhattak a kolozsváriak október 14-én a Szentegyház utcai Gaudeamus Művészeti Könyvesboltban. Kérdésekre válaszoltak a többségében egyetemista közönségnek az író-olvasó találkozó keretében Kovács András Ferenc főszerkesztő, Láng Zsolt, a Kritika, Vida Gábor, a Próza, Demény Péter, az Esszé rovat vezetője és Szabó Róbert Csaba, a Látó honlapjának szerkesztője. Az est folyamán szó esett többek között a Demény Péter kezdeményezésére Kolozsváron elindult Mondjon csütörtököt a Látóval elnevezésű rendezvényről, a folyóirat mellett 1991 óta működő Szépirodalmi Színpadról, és az is kiderült, hogy havonta mintegy 8–10 ezer felhasználó látogatja a Látó honlapját. /Ferencz Zsolt: Kolozsváron jártak a Látó munkatársai. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./2009. december 15.A gazdasági válság hatását a kolozsvári magyar könyvüzletek tulajdonosai is érzékelik, a forgalom folyamatos csökken. Ennek ellenére az üzletvezetők többsége bizakodó. A négy kolozsvári magyar könyvüzlet – a Bagoly, a Gaudeamus, a Phoenix és a Röser – tulajdonosai idén decemberben legalább harminc százalékos forgalom-visszaesést tapasztaltak tavalyhoz képest. Vassy Zoltán, a Bagoly könyvesbolt vezetője közölte, a legnagyobb választék a gyerekkönyvek terén észlelhető. A Szentegyház utcai Gaudeamus könyvesbolt vezetője Weghofer Erna örömmel újságolta: a karácsonyi ajándéklistát az olvasók igényeinek figyelembe vételével állíthatták össze. „Új árukészlettel és bő választékkal készülünk a karácsonyra, mondta Magyari Eszter, a Phoenix könyvesbolt üzletvezetője. Röser Ferenc üzlettulajdonos, a Röser könyvüzlet és antikvárium vezetője a belföldi kiadók könyveivel várja vásárlóit. /N. -H. D., F. Zs. : Harminc százalékos visszaesés a könyvüzletek forgalmában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||